2013. április 28., vasárnap

Egyetlen nap...

David Nicholls: Egy nap
4/5

Hm, mostanában csupa olyan könyvbe futok bele, aminek van már filmesített változata is. Legalább meg lesz, hogy nyáron miket fogok nézni :D.

Na de, ez a könyv kölcsönpéldányként került a kezeim közé. A fülszöveg nem volt rossz, az ismerősöm pedig dicsérte, így aztán úgy gondoltam egye-fene.

Emma és Dexter az egyetemen ismerkednek össze, és egy együtt töltött éjszaka után szétválnak útjaik, ám barátságuk megmarad. Hol szorosabban, hol lazábban vesznek részt egymás életében, ám teljesen sosem veszítik szem elől a másikat. Vajon lehet ebből évek múltán több is, mint barátság, vagy talán elkéstek?

Oké. A könyvről vegyes érzésekkel tudok csak beszélni. Tetszett az alapötlet, a végén behozott visszaemlékezős rész pedig kifejezetten tetszett. De Emma és Dexter alakja... Na jó, lássuk. Dexter egy öntelt, gazdag, arrogáns, jó képű, szoknyavadász seggfej. De komolyan. Emma helyében én jó néhányszor simán kidobtam volna a lakásomból, sőt az életemből is. Az a típus, aki nem tudja jó dolgában, hogy mihez is kezdjen, mindent kipróbál, főleg minden káros dolgot, és ha a szerencséje úgy hozza, hogy híres lesz, akkor a személyiségének legrosszabb vonásai kerülnek előtérbe. Minden, ami megtörtént vele megérdemelt, és valljuk be, igen sokért elég sokat is tett.
Emma...ő talán azért idegesített, mert sok mindenben hasonlított rám, és ki szereti ha a legrosszabb tulajdonságaival szembesítik? Senki. Bár nagyon remélem, én nem fogok odáig eljutni, mint néha ő. Bár legalább a végén sikerült elérnie az álmát, és ez is valami...de addig, hát elég kacskaringós úton tette meg.

Szóval hőseinket hol utáltam, és legszívesebben megráztam volna őket, hogy helló, térjetek már magatokhoz és kezdjetek valamit az életetekkel! Hol pedig egészen kedveltem, és szurkoltam, hogy sikerüljön megállapodniuk.

Mondjuk a beharangozott nagyon megható, és sírást kiváltó rész engem annyira nem fogott meg, de lehet hogy csak bennem van a hiba.

Mindenesetre annyira felkeltette a figyelmemet, hogy a belőle készült filmet megakarjam nézni majd egyszer. Nem tudom, vajon ott kedvelni fogom-e Em-et és Dex-et. De egy esélyt érdemelnek.

Kiadó: Cartaphilus
Oldalak száma: 506









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése