3,5/5
Jó pár ismerősöm ódákat zengett erről a könyvről, és számos esetben kijelentették, nekem ezt el kell olvasnom. Mivel annyira nem volt vastag könyv, egy lazább héten elővettem. Nem egészen ezt vártam...
Dorian Gray, fiatal, gazdag és kedves. Aztán megváltozik. Örökké fiatal szeretne maradni, és ezért képes lenne mindent feladni, akár a lelkét is. Nem is tudja, hogy ezzel mit szabadított el.
Az író a hedonista elveket adja szereplőinek a szájába. Élvezd az életet, főleg addig amíg fiatal vagy. Ne félj a bűntől, mert azt csak az ostobák tartják annak, a felvilágosult elmék nem rettennek meg az ilyen címkéktől stb.
Én nem vagyok ellene annak, hogy úgy éljünk, hogy élvezetet leljünk a saját életünkben. Hiszen ha nem találnánk benne örömöt, mi értelme lenne? De az, hogy mindenki mást elfeledve, eltaszítva, embereken átgázolva csak a gyönyör különböző formáit hajszoljuk, és ne vállaljunk a tetteinkért felelősséget...az kivágta nálam a biztosítékot. Persze, ha jobban körülnézek, napjainkban pont ez megy. Talán ez a baj. Hogy ezt tapasztalom, és erről olvasni már nem akarok.
Ha ezektől eltekintünk, akkor a könyv maga nem rossz. Viszonylag hiteles a kor felépítését tekintve, és jól leírja, hogy milyen is lehetett a felső körök élete. Ami zavart, azok a hosszú, túldíszítettnek tűnő mondatok, melyeket a szereplők szájába ad néha, amikor azok a saját életfelfogásukról elmélkednek. Nehezen tudtam néha elképzelni, hogy azokat a mondatokat pont úgy mondjon el egy-egy szereplő, néha idegennek tűnt tőle, és ez rontott a hatásán.
Doriant nem szerettem meg, egész végig ellenszenvesen figyeltem a tetteit, és cseppet sem sajnáltam.
Kiadó: Lazi
Oldalak száma: 232
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése