4,5/5
Nos, jelenleg ez az utolsó kötet. A 11. év második fele sem múlik el természetesen balhé nélkül. Az osztály tombol, a csontváz szökik, a tanárok idegei rongyolódnak. A szerelemesek pedig összevesznek, kibékülnek. Igen, végülis csak egy átlagos félév ez is. :D
Ami tetszett, az az, hogy a szereplők most már éltek. Az elején még sokat csak olyan dísznek éreztem, ami nincs megtöltve élettel, valaki csak odarakta a képbe, hogy ne legyen már olyan üres. Most már ez megszűnt. Mindenkinek meg van a gyengéje, és az erőssége, jó és rossz pillanatai.
A könyvek, zenék felsorolása továbbra is tetszik, színesebbé teszi a történetet.
Voltak elgondolkodtató részek benne, ahol sok felvillanó gondolattal egyetértettem, és egy-kettővel nem. Lehet, hogy csak mert ebben nevelkedtem, de engem például sosem zavart, hogy ha pénzt kaptam ajándékba. Lehet hogy személytelennek tűnik, még mindig inkább ez, mint hogy vesznek valamit, amit sose használok, vagy elrejtek, vagy kidobok. Ráadásul én nem tudom jól elrejteni az érzelmeimet, ergo ha valami nem tetszik, az is látszik rajtam, és csak megbántanám esetleg az ajándékozót. De ez persze csak a saját véleményem.
Ismétlések. Grrr! Elsőre is felfogtam, hogy jaj,de nagyon szereti Cortezt, sőt, ahogy egyre inkább megismeri jobban szereti. Jól van, erre vártunk 5 kötet óta. De azért ne kelljen már minden oldal alján ezt olvasnom!
Na meg szegény Virág. Értem én, hogy kellett egy nagyon aranyos, szerethető szereplő. De ehhez miért kellett szinte egy ovis szintjére lebutítani szegényt? :D Jó, ne mondom, mindenkiben benne van a gyermeteg énje, pláne ennyi idősen (sőt bennem még most is :D), de azért ez már egy szint. Ellenben Ricsi kitartása irigylésre méltó :D.
Végülis amennyire féltem ettől a sorozattól, a végére annyira megszerettem. A hormontúltengéses rockereket, Ricsit, aki mindenkit megfejel, ha bántják emót, Cortezt, aki mégiscsak több a cool fiúnál, Renit, aki tinihisztijei ellenére is emlékeztet magamra, Kingát, aki bár képes mindenkit a földbe döngölni, azért mégicsak figyel a másikra, Dave-t és Macu-t a kütyüikkel együtt, Gábort és Jaquest akik a legcsöndesebbek, emót, aki egy nagy gyerek, de jó barát, Zsoltit, aki csak elérte amit akart. Azt hiszem nem hagytam ki senkit. De Arnoldot. Nos, őt még nem tudom hova tenni, de van egy olyan érzésem, hogy a következő kötet tevékeny szereplője lesz, majd akkor kiderül, milyen is kettőnk viszonya.
Kiadó: Ciceró
Oldalak száma: 514
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése