Menedék

Ann Aguirre: Menedék-Enclave
5/5

Vonzódom az utópisztikus regényekhez, azt hiszem ez az utóbbi pár bejegyzésen is látszik. Most is egy ilyen történet akadt a kezeim közé.

Pikk egy föld alatt élő csoport tagja, ahol ritka számba megy a hosszú élet, és ahol mindenkinek meg van a maga feladata, mert ha nem képes semmit sem tenni, akkor bizony nincs értelme életben hagyni. A lány amióta az eszét tudja, vadásznő akar lenni, hogy élelmet és védelmet biztosítson a nála gyengébbeknek. Amikor beavatása megtörténik, megkapja társul Fakót, az évekkel korában kívülről érkezett fiút, s élete ezzel gyökeres változásba kezd. Vajon képes lesz alkalmazkodni az új dolgokhoz?

Ami nagyon tetszett a történetben, azaz ahogyan elképzeli és elénk tárja a két, egymástól eltérő világot, és az ott élők lépéseit, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott körülményeikhez. A szabályokat, a kegyetlenséget, a harcot. S azt, ahogy egy újabb változás az igencsak törékeny békét és nyugalmat megtöri.
Mondjuk azt hiányoltam, hogy pontosan nem kaptunk választ az okokra, csak sejtetéseket, gondolom ez később fog kiderülni. Mert bizony így maradt egy rakat, megválaszolatlan kérdésem. Miért menekültek le egyesek a föld alá? Miért tartották titokban a fentiek létét? És még sok más, de azokkal már erősen spoiler-eznék, így azok ismertetésétől eltekintenék. Mindenesetre elérte a könyv azt, hogy nagyon kíváncsi legyek a folytatásokra.

A szereplők nagy része szerethető, még úgy is, ha néha kegyetlennek érezzük a tetteiket.
Pikk-kel úgy voltam, hogy hol kedveltem, mert egy talpraesett, erős, mindent túlélő ám mégis érzékeny lányt követhettem figyelemmel. Azért volt egy-két jelenet, ahol túlzottnak éreztem az érzékenységét, de ez nem sokszor volt így.
Fakó, a maga titokzatos múltjával, alapvetően erős értékrendszerével elvileg le kellett volna vennie a lábamról. Még sem sikerült neki. Nem utáltam, félreértés ne essék, de nem ő volt a kedvenc szereplőm.
Kósza, akit elvileg utálni kellene, nos őt meg szerettem. (Biztos rosszul vagyok összerakva). Minden erőszakossága ellenére (ami számomra érthetőek voltak, hiszen életben kellett maradnia, és egyben kellett tartania egy bandát) is szimpatikus lett a végén. Kíváncsi vagyok, hogy képes lesz-e még tovább fejlődni.

Ha szereted a komor, néhol bizony erőszakos és a haláltól sem mentes, de elgondolkodtató történetet, akor ezt is csak ajánlani tudom. A könyvért köszönet illeti a Fumax kiadót.