Egy megváltozott, sötét világ...

Julianna Baggott: Tiszták
4/5

Az utóbbi időben olvasott disztópiás regényeim közül eddig ez viszi a pálmát a sötét, és cseppet sem barátságos világ felépítésében. Képzeld el, hogy az addig ismert világodat hatalmas bombázások pusztítják el, melyek nem csak megölik az embereket, de a túlélőket drasztikusan megváltoztatják, különféle mutációkat idézve elő, vagy csak beléjük olvadnak bizonyos dolgok, emberek. És csak egy kicsi és különleges csoport marad "normális", akik a Kupolába menekültek még az egész elején, és bent élik védett és tökéletes életüket. De vajon tényleg olyan tökéletes az az élet, amilyennek el akarják hitetni? És mi történik, ha egy Tiszta kijut a "söpredék" közé? Mire derül fény a múltról?

Habár minden adott volt, hogy imádjam a könyvet, jól felépített világ, még ha nagyon komor és sötét is, érdekes információk és elképzelések, amik a biológus énemet megmozgathatják, nem túl idegesítő főszereplők, izgalom, fordulatok. És mégis, elég lassan haladtam vele, tulajdonképpen az utolsó 50 oldal volt az, ami teljesen magába szippantott. Lehet, hogy az volt a baj, hogy már sok ilyen témájú könyvet olvastam, vagy ezt nem a megfelelő lélektani pillanatban kezdtem el, ki tudja?

Mindenesetre azt kell mondjam, hogy teljesen korrektül felépített világba csöppentem, ahol nem találkoztam szembeszökő logikai bakikkal, viszonylag választ kaptam a legtöbb kérdésemre, méghozzá olyan választ, ami hihetőnek tűnt abban a környezetben.
Tetszett az is, hogy nem akarta erővel szépíteni a dolgokat, nem rettent meg attól a világtól, amit elképzelt. Nem szeretem ugyanis azokat a történeteket, ahol adott egy jó, még ha kissé komor ötlet, de nem merik kibontani, vagy mindenféle rózsaszínű dologgal próbálják enyhíteni, hogy nehogy ne legyen olvasója. Itt ilyen nincs. Sőt...néhol már-már vágytam arra, hogy valami remény felcsillanjon, de az írónő bravúrosan csapdába csalt minden esetben, amikor már-már reménykedni kezdtem. Hagyta, hogy hamis illúziókba ringassam magam, majd az utolsó pillanatban az egészet szétrobbantotta O.o :D.
No meg némi kiszámíthatóság is van a történetben, de nem vészes a dolog. 

Habár Pressia nem teljesen az a szerencsétlen, megváltóra váró kiscsaj, azért voltak olyan pillanatai és megmozdulásai, ami miatt fogtam a fejem. De nem sok, mégis zavart, hogy néha erős, harcos nő, a másik pillanatban meg gyámoltalan. :D
Bradwell alakját már jobban kedveltem. Azt pedig kifejezetten élveztem, hogy itt nem került képbe a szerelmi háromszög. Komoly felüdülés volt ez nekem.
Partridge érdekes személyiség, mondjuk az elején nem értettem, hogy egyetlen mondatból miért kezd el gyanakodni, hogy él az anyja??
El Capitan, na őt imádtam :D. Egyik kedvenc szereplőm lett a történet végére.
Lydia, nos ő elég erős személyiségnek tűnik nekem, aki racionálisan is képes gondolkozni. Azt hiszem, ha továbbra is szerepelni fog, méghozzá ilyen jól, akkor ő lesz az elsődleges női kedvenc karakterem ebben a könyvben.

Ha nem zavar a sok halál, erőszak, és sötét elképzelés a jövőről, na meg az összeesküvés elméletek, akkor csak ajánlani tudom ezt a könyvet.

Kiadó: Egmont
Oldalak száma: 568