2012. március 17., szombat

Felnőni

Szabó Magda: Születésnap
5/5

Egy régi, még gyermekkori kedvenc könyvem került a kezeim közé újra. Szegény már viseltes, már az édesanyám is elég sokat nyúzhatta. Emlékszem még, milyen volt a szereplőkkel egykorúként olvasni a történetet, az ismerős és mégis ismeretlen helyzeteket olvasóként követni.

Illés Bori 14 éves, és tűrhetetlennek érzi helyzetét, hiszen a szülei nem veszik felnőtt számba. Csupa gyerekruhát vesznek neki, nem engedik sminkelni és a haját is gyerekes copfba kényszerítik! Pedig ő már nagylány.
És ezt így is gondolja, míg nem egy estén édesanyját baleset nem éri, és Borinak szembesülnie kell magával és a felnőttek világával is. Vajon sikerül felnőnie?

A szereplők közül már gyerekként is Jutka személyisége állt hozzám a legközelebb. A jó kislány, aki önzetlenül segít mindenkinek, mindenkit maga elé helyez.
Bori, Boriska még gyerek.Amolyan elkényeztetett, minden rossztól féltve óvott leányka, aki megingathatatlanul hiszi, ő mindent tud, és azt is mindenkinél jobban. Nem volt ellenszenves, csak gyerekes. Aztán a baleset miatt változik. A legemlékezetesebb rész számomra a karácsony este, amiből őt kihagyják. Gyerekként ott sírva fakadtam. :D. Ültem a könyv fölött, és csendben peregtek a könnyeim. Sajnáltam, hogy végre elkezd változni a jó irányba, és egy félreértés miatt kirekesztik. Szabó Magda hihetetlenül jól ír, magam előtt láttam a fáradt gyereklányt, aki végül elteszi azt a kevéske ajándékot is, amit sikerült vennie, és mosogatni kezd...Most, szintén ennél a résznél ismét elérzékenyültem (van, ami nem változik XD).

Az írónő mesél. De még hogy. Olvasás közben ismét gyerek lettem, hiszen én is vágytam arra, hogy minél előbb "nagy" legyek. És mégis, ezt a történetet olvasva akkor is úgy éreztem, mindennek meg van a maga ideje. Kell, hogy gyerekek legyünk, mert épp eleget leszünk felnőttek a jövőben, felesleges ezt siettetni. Tanít, hogy ne csak magunkkal foglalkozzunk, hanem a környezetünkben élőkkel is, mert bizony sokszor kiderülhet, hogy semmit nem tudunk igazából a másikról.
Tény, hogy nincsenek benne vámpírok és vérfarkasok, egy számítógépes játékhoz viszonyítva lassan halad a történet. De van benne barátság, összetartás, közösség. Szavak, melyek körbefognak és egy pillanat alatt Eperjes Benjamin utcába varázsolnak minket.

Kiadó: Móra Ferenc
Oldalak száma: 316

6 megjegyzés:

  1. Tegnapelőtt olvastam a Mózes egy, huszonkettőt. És egyet kell értenem abban, hogy Szabó Magda tanít. Valamit és valahogyan, úgy, hogy szinte észre sem veszed, csak elgondolkodsz. Szeretem a könyveit. Bár ezt eddig nem ismertem. De ami késik, nem múlik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt a könyvet még nem olvastam tőle. Nah, de majd. És ezt a könyvét tényleg ajánlom, én nagyon szeretem, de így vagyok a legtöbb könyvével az írónőnek. :)

      Törlés
  2. Szabó Magdától eddig egyetlen könyvet olvastam, azt is nagyon régen, a Tündér Lalát. Azt nagyon szerettem, és azóta is úgy érzem, kellene még tőle olvasnom, de egyszerűen nem tudom eldönteni mit és mikor. Valamiért arra várok, hogy szembe jöjjön velem a megoldás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én egy időben nagyon sok könyvét elolvastam. Tündér Lalát is szeretettem, de nagy kedvencem volt még az Abigél, ez a fenti könyv is. Nehéz választani, de szerintem nagyon nem tévedhet az ember a könyveivel, kivéve ha a hangulatával teljesen ellenkező hangulatú könyvét sikerül kikapnia. :D Én egyszer sem éreztem elégedetlennek magam, pedig sok olyan könyve volt, amit csak a jól hangzó címe miatt választottam, és fogalmam sem volt róla miről is fog szólni.

      Törlés
  3. Nekünk meg van itthon ez a könyv, de eddig még egyszer se jutott eszembe, hogy elolvassam, de most komolyan felkeltetted az érdeklődésem, szerintem sort kerítek rá valamikor :) Nekem az Abigél a nagy kedvenc tőle eddig, bár még 3 másik könyvét is olvastam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Abigélt én is nagyon szeretem, de ez a másik favorit könyvem tőle. Tényleg csak ajánlani tudom.

      Törlés