2012. július 12., csütörtök

Könyvek, melyek kedvencek lehetnek


 Nos, ebben a hónapban s sikerült azért olyan könyveket találni, amik igencsak felkeltették az érdeklődésemet. Azt hiszem muszáj lesz sürgősen meggazdagodnom :D.
Az első adag egy kiadónak az új válogatása. Maxim könyvkiadó Dream nevű válogatást indít, ami főleg a fiatal felnőtteknek (Young Adult) szóló könyvek sorát jelenti. Ebből figyeltem fel jó párra.
undefinedLuca Di Fulvo: Álmok bandája:
"Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen: szabad azért, hogy boldog lehessen, de mindenekelőtt szabad azért, hogy önmaga lehessen.
Ám a huszadik század eleji New York külvárosaiban „amerikainak lenni” egyben azt is jelenti, hogy konfrontálódni kell a világ minden szegletéből érkező emigránsok közösségével, amelyben a törvényeket a gengszterek és az embereik diktálják. Ebben a helyzetben nem könnyű élni és az álmokért küzdeni, hacsak nincs az embernek különleges tehetsége. Christmas bizton számíthat a rendkívül élénk fantáziájára és arra a képességére, hogy amit mesél, azt hihetővé is tegye olyan történetekkel, amelyek álmodozásba ringatnak mindenkit, aki csak hallgatja. Így születik meg a Diamond Dogs képzeletbeli bandája, amely mindössze két kisfiúból áll, mégis képes egész New York urává válni, sőt az első független rádiócsatorna segítségével a város minden lakásába eljutni."
Várható megjelenés 2012 szept. 28. 

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény: 




"Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért.
undefined1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába küldik őket. Lina apját a családtól elszakítva viszik el, és halálra ítélik egy munkatáborban. Minden elveszett.
Lina félelmet nem ismerve küzd az életéért, és megfogadja, hogy ha életben marad, a családja és a hozzájuk hasonló ezrek iránti nagyrabecsülésből az átélt szörnyűségeket írásban és művészeti alkotásokban örökíti meg. Mindent kockára tesz, hogy a művészetével üzenjen, mert azt reméli, hogy alkotásai eljutnak az apjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja él."
Várható megjelenés: 2012. szept. 18

Alice Hoffman: Galambok őrzői


undefined "Az időszámításunk előtti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Maszadában. Az ókori történész, Josephus szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Maszadába. Yael édesanyja szülés közben életét vesztette, amit az apja soha nem tudott megbocsátani. Revka, a néha pék felesége végignézte, ahogy a római katonák brutálisan meggyilkolják a lányát, ráhagyva unokáit, akik a szörnyűségek hatására megnémultak. Aziza egy harcos lánya, akit fiúként neveltek fel, rettenthetetlen lovas és ügyes mesterlövész. Shirah az ősi mágia és gyógyítás mestere, hátborzongatóan éleselméjű, erős asszony.
Miközben a rómaiak egyre közelebb érnek,  négy rendkívüli, bátor nő élete kereszteződik az ostrom kétségbeesett napjaiban. Valamennyien galambtartók és valamennyien titoktartók – kik ők, honnan jöttek, ki nemzette őket és kiket szerettek."
Várható megjelenés: 2012. okt.18.

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

"Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.

undefinedTravis vézna testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer."

  
Várható megjelenés: 2012. szept. 28




Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?
"Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat?
A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a JFK repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még soha nem találkozott.
undefined Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é  pedig a 18A-ra.
A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól a családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőz arról, hogy az igaz szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá"
Várható megjelenés: 2012. szept. 18




Szóval érdemes lesz figyelemmel követni a kiadót.
Még két könyv, ami már megjelent, és igencsak fenem rájuk a fogam.

Richard Castle: Heat Wave - Hőhullám
"Egy New York-i ingatlanmágnás a magasból lezuhanva halálra zúzódik a járdán.
Felesége, az irigyelt asszony csak kis híján él túl egy támadást. A pénzemberek és maffiózok, akiknek bőven lehetett okuk megölni a mágnást, bombabiztos alibit tudnak igazolni. Ekkor -a fojtogatóan
perzselő hőhullám alatt- újabb megdöbbentő gyilkosság történik, és a gazdagok rejtélyes világában még több mocskos titok tárul fel a nyomozás során.
Olyan titkok kerülnek napvilágra, melyek végzetesek lehetnek. Olyan titkok, melyeket sűrű homály fedett, míg csak egy New York-i nyomozó fényt nem derített rájuk."

Nos, én most a nyáron lettem nagy Castle rajongó. Így a könyvre is csak most csodálkoztam rá, hogy jé, megcsinálták. Röviden és velősen: Kell!
Könyvmolyképző kiadónál kapható.

Lori Lansens: A lányok
Lori Lansens: A lányok
"Rose és Ruby - testvérek, legjobb barátok, egymás bizalmasai.
Barátságokat kötnek, szerelmesek lesznek, dolgoznak, imádják a nevelőszüleiket és megvalósítják az álmaikat. Ám a Darlen lányok élete mégsem nevezhető hétköznapinak, mivel a 30. születésnapjuk közeledtével ők lehetnek a leghosszabb kort megélt craniopagus ikrek, ugyanis a fejük kistányérnyi helyen összeforrt az egyik oldalon.
Egy orvosi vizsgálat után a könyvmoly Rose elhatározza, hogy megírja az önéletrajzát. Ám amikor Ruby megkérdezi, hogyan írhat egy összenőtt iker önéletrajzot, hiszen nem is egyedül élte az életét, megállapodnak, hogy néhány fejezetet a sokkal csinosabb testvér is papírra vet. Így kiderül, hogy bár sziámi ikrek és elvben ugyanazt élik át, nem mindenben egyezik a véleményük.
Sőt, még titkokat is őriznek egymás elől.
A mindenen átsegítő összetartozás és a függetlenség utáni vágy rendkívüli történetét sosem fogja elfelejteni az olvasó."





Pioneer könyvkiadónál figyeltem fel rá. :)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése