2013. május 21., kedd

Vámpírok az iskolában, avagy a Vámpírakadémia

Richelle Mead: Vámpírakadéma (Vámpírakadémia 1.)

4/5

"A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk."

A sorozatot már annyian dicsérték, hogy végül felkerült az olvasni szeretném listára, és végül csak sikerült kézhez kaparintanom magát a könyvet is. Mit ne mondjak, én mondjuk a borítótól nem ájultam el, de ez nem jelenti az, hogy a belbecs is rossz lenne, nem igaz? És végülis nem is volt annyira rossz.

Nem nagyon cicáznak velünk, kapásból belecsöppenünk abba a jelenetbe, ahogy Rose-t és Lissa-t végre megtalálják, és visszaviszik az akadémiába. A szegény olvasó meg csak kapkodja a fejét, és próbálja kitalálni, ugyan miért is szöktek meg a lányok? Miközben ilyen-olyan módon cseppentgeti nekünk az információkat az írónő, mi megismerjük a hierarchiát az iskolában, a morák és a dampyrok között egyaránt, egy-egy pillanatra a teljes világ felépítésébe is betekintést nyerünk, de ezek nem túl hosszúak, s lassan de megismerjük a főhősnőket is. Ami nem hátrány, mert valljuk be, nehéz valakiért úgy izgulni, ha azt se tudjuk ki fia-borja.
Viszont bajban vagyok...ugyanis nekem egyik lány sem lett a kedvencem. Sem Lissa, sem Rose nem került olyan közel hozzám, mindig tettek, mondtak valami olyat, ami számomra visszatetsző volt, vagy nem értettem. Úgyhogy rajtuk még dolgozni kell.
Dimitrij, ő az elejétől kezdve egész szimpatikus volt, csak már megint ez a kapásból szerelembe esünk egymással szál zavart be egy kicsit. Mindenesetre, ha nekem is ilyen tanárom lett volna, lehet hogy nagyobb lelkesedéssel készültem volna a tesiórákra. :D

Ami viszont tetszett, az a világ felépítése, remélem ezekről a dolgokról és a lányok közti kapcsolatról még többet is megtudunk majd a sorozat későbbi kötetei során. És a csavar a végén. Sok mindenkire gondoltam rossz fiúnak/nőnek, de rájuk, rájuk nem. Emelem kalapom.

Ha kíváncsi vagy egy vámpíros történetre, de nem egészen a csillámporokra vágysz, nem zavar ha kicsit több benne a komor rész, akkor azt hiszem ajánlani tudom a könyvet. Első kötetnek jó, mert felkelti az érdeklődést, és hoz egy olyan szintet, ami nem veszi el az ember kedvét a folytatások olvasásától. Azt hiszem levadászom a többi kötet is lassacskán.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 236


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése