2012. június 29., péntek

Ahol élünk

David Atternborough: Az élő bolygó
5/5

A könyvet egy molyos kihívás keretein belül olvastam, de nem bántam meg. Ennek főleg két oka van, amellett persze, hogy nagyon jó könyv. Az első, hogy felidézte a gyerekkoromat, ugyanis kicsiként főleg Walt Disney mesefilmeket néztem, és David Attenborough sorozatait. Másodszor, mint biológus sok ismerős dolgot láttam viszont (hát mégsem tanultam hiába :D), és mégis olvastam jó pár érdekességet, ami újdonság volt számomra.

A könyv különböző területeit mutatja be bolygónknak. Barangolhatunk a hegységekben, vagy épp a tengerfenéken. Sivatagban szomjazhatunk, majd átkutyagolhatunk az esőerdőkbe. Biztos mindenki megtalálja a neki kedves helyet, és mindeközben a többi területről is sok érdekességet tudhat meg. Mikor és hogyan alakultak ki, hogyan alkalmazkodtak az állatok az ott éléshez, mik veszélyeztetik a fent maradását.

És mindezt érthetően, nem kell semmi féle előképzettség ahhoz, hogy értsük, miről is van szó. Nincs teletömve latin nevekkel, és besorolással, bár akit ezek is érdekelnek, a könyv végén talál róluk ilyen információt is. Ezt a könyvet mindenkinek írták, be tudják mutatni azt a bolygót, ahol élünk.
Plusz pont a rengeteg színes fényképért, amik elénk varázsolják a tájakat, állatokat, növényeket.

Ajánlom mindenkinek, akit csak egy kicsit is érdekel a természet, és Föld :). Érdemes elolvasni.

Kiadó: Novotrade
Oldalak száma: 311

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése