Agave hírek

Hosszabb kihagyás után folytatódik Roderick Gordon és Brian Williams: Alagutak sorozat, a negyedik rész: Vissza a felszínre címmel szept. 12-én jelenik meg az Agave kiadó jóvoltából.
Eredetileg trilógiának indult a sorozat, de a sikerre való tekintettel folytatást írtak, és úgy néz ki, hogy 2014-ben az első rész film változatát is láthatjuk majd a mozikban.

"A Belső Földben, a Föld legeslegbelsejében idilli világ várja Willt, Elliottot és dr. Burrowst: régen kihalt állatfajok, zöld fényben vibráló növényvilág, egy örökké ragyogó nap és egy ősi nép titokzatos piramisai. Miután a kis csapat megszerezte a Domínium vírust a Rebecca ikrektől, abban a hitben ringatják magukat, hogy sikerült végleg elhárítani az emberiséget fenyegető veszélyt. Fogalmuk sincs azonban arról, mi zajlik eközben a felszínen: hogy Drake egyedül veszi fel a harcot a styx-ügynökökkel a Felvilágban, hogy Chestert túszul ejti egy számkivetett, bomlott elméjű kolónialakó, és hogy már az ő nyomukban is regulátorcsapatok lihegnek. Ahogy arról sem tudhatnak semmit, hogy a Fekete Fénnyel az öntudatlanságig kezelt Mrs. Burrows elméjének legrejtettebb zugában éppen egy új személyiség születik.

Bár a két világban kibontakozó küzdelem egymástól függetlenül zajlik, a tét ugyanaz: megóvni az emberiséget a halálos vírustól, és megakadályozni a styxeket világuralmi terveik végrehajtásában. A kíméletlen harcból senki sem vonhatja ki magát, mindenki érintetté válik, legyen felvilági, styx vagy éppen a belső világ titokzatos lakója?"

Végtelen csillagtér

N. M. Kelby: Végtelen csillagtér

3/5

"Lucienne Kundera csillagász a fekete lyukakat kutatja. Anyja, Héléne szintén tudós, akinek titkokkal teli múltja sötétebb és nyugtalanítóbb, mint bármelyik rejtélyes jelenség az égbolton. Évtizedekkel korábban, a második világháború idején Héléne részt vett a Joliot-Curie házaspár atomkutatásaiban, majd megsebesült, és menekülnie kellett a németek által megszállt Párizsból. Évekkel később az új-mexikói Los Alamosban tűnt fel újra a csecsemő Lucienne-nel és titokzatos múltjával, amelyről soha nem beszélt. Amikor anya és lány újra Párizsba látogatnak egy tudományos konferenciára, hogy Lucienne átvegye a legújabb felfedezéséért járó tudományos kitüntetést, Héléne öngyilkosságot követ el. Lucienne eltökélten nekilát, hogy kibogozza az életüket lassan teljes egészében beszippantó fekete múltat és megértse az egyre nehezebbé váló jelent. Drámai, magával ragadó és tökéletesen kimunkált regény, mely íróját az élet legnagyobb titkainak kiváló mesélői közé emeli."

A könyvet ajándékba kaptam, és már korábban szemeztem a történettel, így kíváncsian fogtam bele az olvasásába. De még így napokkal utána sem tudom eldönteni, hogy inkább szerettem, vagy inkább untam :D.
Hogy miért is?

Amiért tetszett: A tudományos részek magyarázata, vagy az, ahogy leírja hogyan éltek és dolgoztak az atombombán, vagy épp utána. Pedig nem ezen a tudományterületen tanulok, de engem kifejezetten lefoglaltak ezek az oldalak. Arról nem is szólva, hogy minden úgy van megfogalmazva, hogy egy akár a csillagászatban, akár fizikában járatlan személy (lásd én) is megértse elsőre, méghozzá úgy, hogy nincs azaz érzésem, hogy leereszkedően adja át a tudást.
Az aprócska puzzle darabok, amiket össze kellett illeszteni, hogy megkapjuk az egész képet. Én szeretem azokat a történeteket, ahol nem az első öt oldal után jövök rá a végkifejletre, hanem végig maradnak bennem kérdések, amikre keresem a választ. Vagy ahol újabb és újabb meglepő fordulatok vannak, amik miatt falom a hátralévő részt.
Néhány szereplő, akik közel kerültek a szívemhez. Basheer forever!

Amitől sikítófrászt kaptam: A legtöbb szereplő. :D. Komolyan, a hideg mászkált tőlük a hátamon. Lucienne egyszerűen nem került közel hozzám, hiába volt megmutatva a hányattatott gyerekkora. Vagy a kedves Vincent...na tőle egyenesen féltem. Ez már közel sem egészséges hozzáállás a szerelemhez, a másikhoz.
Héléne...ő olyan semmilyen volt nekem. Hiába olvastam az ő életét, múltját, egyszerűen nem került hozzám közel az alakja. Csak úgy általánosságban sajnáltam a történteket.
Néhol pedig a történet belassult, illetve volt, ahol a csavarokat már túlzásnak éreztem. Mert persze, értem én, hogy igyekszik fent tartani az olvasó érdeklődését, de volt ahol már követni nem bírtam, ki kit és hogyan.

Összességében nem volt rossz, egyszer elolvasni megérte. De kedvenc nem lesz.

Kiadó: Scolar
Oldalak száma: 256

Mamutvadászok élete

Jean M. Auel: A mamutvadászok I-II.

4/5

"A nagyszabású őskori regényfolyam, A Föld Gyermekei harmadik kötetében folytatódik Ayla és Jondalar vándorlása.
Útnak indulnak a Lovak Völgyéből, és a következő tél elől a mamutojok földjén találnak menedéket. A hosszú hónapok alatt egyre közelebb kerülnek a mamutvadász nép tagjaihoz, akiket eddig csak a Többiek névvel illettek. A mamutojokat olyannyira elbűvöli Ayla javasasszonyi tudománya, vadásztehetsége és varázslatos tűzgyújtó technikája, illetve Jondalar kőfaragó szakértelme, hogy maguk közé fogadják a vendégeket.
Ám a fagyos tél során Aylában ellenállhatatlan vonzalom ébred Ranec, a mamutoj csontfaragó mester iránt, Jondalar lelkét pedig gyötrő féltékenység emészti. Mire kitavaszodik a félreértések és ki nem mondott szavak egyre mélyebb szakadékot vetnek a két fiatal közé.
Vajon mit hoz a tavaszi nagyszabású mamutvadászat és a Nyári Gyűlés? Kit választ végül Ayla? Az elragadó Ranecet és új családtagjait, a mamutojokat, vagy tovább vándorolva követi Jondalart az ismeretlen messzeségbe?"

A sorozat első kötetét még annó megvettem, azután egy csöppet elbizonytalanodtam, hogy akarom-e én ezt magamnak, így könyvtárból szereztem be a folytatásokat egy-egy olvasásra.
Szép, vaskos könyvek, olyan önvédelmi fegyvernek használhatók, ráadásul ez a rész két kötetbe szét is lett szedve. A borítóját mindegyiknek imádtam, de ez a best, mert imádom a kék színt :). És mert a mamutok cukik :D.

Ayla és Jondalar elhagyják a völgyet és találkoznak a mamutojokkal, akik szívesen fogadják őket, bár meglepődnek a lovakon, na meg azon, hogy meg lehet őket ülni. A regény végig kalauzol minket egy tél-tavasz-nyár évszakon, amit hőseink a csapattal töltenek, láthatjuk ahogy megpróbálnak beilleszkedni, hasznos tagja lenni a törzsnek. Persze vannak kisebb-nagyobb bonyodalmak, összetűzések, főleg mikor kiderül Ayla gyerekkora. Na meg aggódhatunk, hogy a két szerelmes mikor látja meg a számunka annyira egyértelmű jeleket, vagy annyira vakok maradnak, hogy elszalasztják a másikat.

A regény nem unalmas, még úgy sem, hogy világot nem vált meg. Közelebb hozz hozzánk egy olyan világot, ami már régen letűnt, megszólaltat olyan húrokat, amik létezéséről nem is tudtunk talán. (Én nem gondolom magam olyan nagyon vadászatra vágyó embernek, de azért most gondolatban simán hajkurásztam a mamutokat :D.) Életszerűen mutatja be a csoporton belüli hierarchiát, a hiedelemvilágot, azt, hogyan viselkednek egymással és idegenekkel. Még akkor is, ha közel sem biztos, hogy minden így volt, de ki tudja ezt megcáfolni?

Ami problémám volt a történettel: Miért kell lépten-nyomon ilyen bődületesen hosszú leírásokat kapnia az olvasónak? Nem mondom, hogy nincs helye, de sokszor felesleges volt, mert semmivel sem járult jobban hozzá a történethez, simán el is maradhatott volna.
Oké, hogy ez az az időszak, amikor rengeteg dolgot fedez fel az ember, de nehogy már mindent 2-3 egyed találjon már ki. Ráadásul ennyire rövid idő alatt, elég csak ránéznie a problémára és már körvonalazódik a megoldás bennük, és szinte elsőre sikerült mindig megalkotniuk.
Ayla-Jondalar nyűglődése. Értem én, hogy az alapprobléma a különböző háttér, amit aztán tetéznek a félreértésekkel, de komolyan ennyi ideig el kellett húzni? Azt hittem már sosem derül ki, kit választ véglegesen.

Amit imádtam: A törzs életét nézni. Igazából szerintem van az embernek egy alapvető kíváncsisága, hogy mások életébe be lessen, és ez itt teljesen ki lett elégítve.
Rydag és Ayla által tanított dolgok. Hogy hiába vagyunk különbözőek, vagy mások ez nem jelenti azt, hogy kevesebbek lennénk.
Az állatok :D.

Szóval, ha szeretnél egy kis időt egy eltűnt világban tölteni, akkor ajánlani tudom a sorozatot, és ezt a részt is. És már nagyon várom a folytatását :).

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 1012

Szeptember 5-én, azaz jövő hét csütörtökön jelenik meg Rory Clements népszerű John Shakespeare-sorozatának a 3. része, a Herceg. 
A kötetet ajánljuk a 16. századi Angliában játszódó történelmi krimik kedvelőinek, különösen C. J. Sansom rajongóinak. A szerző a Herceggel vált végérvényesen a műfaj egyik meghatározó alakjává, jelenleg folynak már a munkálatai a Shakespeare-történetek televíziós sorozattá történő adaptálásának.

Rory Clements Herceg című regényében John Shakespeare továbbra is Sir Robert Cecil, a királynő főminiszterének szolgálatában áll, és újabb, még szövevényesebb rejtélyeket kell kibogoznia. 1593-ban járunk, az országban egyre növekszik a nyomor és ennek vonzataként az idegengyűlölet. Uszító hirdetmények tűnnek fel London utcáin, sőt az újságokban is. A királynő azonban nem engedheti, hogy a kincstárnak jelentős hasznot hajtó holland kereskedőket és tisztes puritánokat fenyegessék, talán el is üldözzék az amúgy is nehéz napokat élő birodalomból. Shakespeare feladata utánajárni ezen hangulatkeltőknek, azonban kiderül, hogy nem egyszerű hőzöngésről van szó, hiszen puskaport robbantanak több helyen is, és az áldozatok között van Shakespeare felesége is.

Közben híre kel egy eltitkolt hercegnek, Stuart Mária állítólagos fiának, akit eddig a spanyolok neveltek, és aki most talán színre lép, hogy elfoglalja előbb a skót, majd az angol trónt. Ezt azonban nem hagyhatják, hiszen ezzel az ország a spanyolok gyarmatává válna. Shakespeare egyre inkább belebonyolódik a rejtélyes ügybe, amely, úgy tűnik, összetettebb még a legvadabb elképzeléseknél is. Pokoli tervek szövődnek, sátáni szerkezetek készülnek, közben skót boszorkák járnak ördögi táncot. A gyász és a sorscsapások közepette Shakespeare és segítői igyekeznek megelőzni az összeesküvőket. London olyan, akár egy felbolydult méhkas, miközben közelít a pestis, és egyre kevesebb az idő…

 

Csillagainkban a hiba

John Green: Csillagainkban a hiba

5/5

"A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában."


Történetünk főszereplője Hazel, aki pajzsmirigyrákban szenved. Egy gyógyszer hatására időt kapott, bár azt nem tudni mennyit, és az eddigi szenvedések sem tehetők semmissé, illetve tüdeje, amely az áttétek miatt már nem működik profi módon sem gyógyul meg. Ez épp elég ok arra, hogy az ember lánya depresszióba essen, ám egy halovány reménysugarat jelent az új fiú, a roppant jóképű, és humoros Augustus felbukkanása.

A történet olyan volt számomra, mint egy hullámvasút. Hol lefelé vitt az út, a reménytelenségbe, szomorúságba, hol pedig felfelé, a nevetés világába. Hazel kapásból szimpatikus alak lett számomra, fanyar, ironikus humorával, egyedi világlátásával. S az író teljesen emberivé tette azzal, hogy nem volt tökéletes, hogy időnként kiborult, és gonoszkodott, hogy megpróbált minél kevesebb fájdalmat okozni a szeretteinek, s bármennyire is terhes volt a betegség számára, nem akart meghalni. Vagy legalábbis nem mindig.
Augustus is a szívemhez nőtt, és szerettem volna, ha kettejük története happy end lesz, még ha tudtam is, hogy ez egy álom. Az, ami vele esett meg, ahogyan végig követhettük...mondjuk én egy idő után sejtettem, hogy ez lesz, de még így is nehezemre esett könnyek nélkül olvasni.
Isaac jelenléte is kellett a könyvbe, mert ha nem is végig volt a színen, alakja akkor is a gondolataimba égett.

Sokszor, sokan kérdezik tőlem, miért olvasok ilyen történeteket, pláne, hogy hipochonder vagyok. Egyrészt, hogy a saját félelmeimet legyőzzem. Másrészt azért, hogy tudjam, mi mindenért mondhatok köszönetet, még ha nem is mindig érzem magam épp boldognak. És hogy reményt, erőt, bátorságot merítsek. Mert még ha nem is tökéletesek a szereplők, nem hősök, mégis, sokkal többet kibírnak, kibírtak, mint én. És emelem ezért a kalapom előttük. Mert összelehet omolni, lehet gonoszkodni, de ha összességében képes vagy emberként viselkedni, segíteni a hozzád hasonlókon, akárcsak azzal, hogy hagyod kitombolja magát, az szerintem már teljesítmény.
Ez a történet ezerféle húrt pendít meg az olvasóban, rengeteg viselkedést láthatunk. Van, amit megvetünk, de legyünk őszinték, mi vajon képesek lennénk másképp viselkedni egy  ehhez hasonló helyzetben?

Annak ellenére, hogy nem csupa vidámság a könyv, én tényleg csak ajánlani tudom. Korhatár nélkül, mindenkinek.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 296

Átölel az éjszaka

Karen Chance: Átölel az éjszaka

3/5

"Cassandra Palmer nemrég a világ első számú látnokává vált, ám ettől nem lett felhőtlenül boldog az élete. Mindaddig, míg Cassie-t és egy vámpír nagymestert – az őrjítően jóképű Mirceát – mágikus kapocs köti egymáshoz, a lány nem ura saját életének.
A varázslatot, mely összeköti őket, csupán egy ősi varázskönyvben, a Codex Merliniben pergamenre vetett igézettel lehet feloldani. A Codex hollétéről azonban manapság senki nem tud semmit, így Cassie-nek ott kell kutatnia utána, ahol még fellelhető volt – a múltban.
A fiatal lány hamar rájön, hogy a Codexet nem véletlenül rejtették el ilyen gondosan. A legendák szerint a könyv olyan varázsigéket is tartalmaz, amelyek az egész világot veszélybe sodorhatják. Ha sikerül felkutatni, az talán megoldást jelenthet Cassie és Mircea helyzetére, de romlást hozhat az egész emberiségnek…"

A történet ott folytatódik, ahol a második kötet véget ért. Cassie igyekszik megtalálni a Codexet, illetve eközben Pritkin és egy társa alternatív lehetőségek után is kutatnak. Mircea próbálja magát a lánytól távol tartani, ám ez nem mindig sikerül, ráadásul egyre jobban elhatalmasodik rajta a vágy. És persze újabb és újabb ellenségek támadnak, mindenki szövetkezik mindenkivel, előkerül egy rakat különleges képességű gyerek, és még démonokkal is partyzhatunk.

Nem tudom, hogy azért nem tetszett mert rosszkor olvastam, vagy azért, mert nem az én világom, vagy a kettő együtt, de tény, hogy nem ájultam el a sorozat eme kötetétől. Hogy mik voltak a problémáim?
1. Itt a hősnőnk, aki ugyebár egy igencsak fontos hatalommal bír, amit nem tud rendesen kezelni. Ha én lennék a helyében, legalább egy kis időt szánnék arra, hogy megtanuljam kezelni az adottságokat. Nem azt mondom, hogy csapot-papot hagyva vonuljon el egy évre, de ember, nem veszélyes, ha nem tudod hol vannak a határaid, vagy hogy megtudod-e csinálni az eltervezett ugrást, manővert, vagy nem és ezért mindenkit veszélybe sodorsz?
2. Cassie tudatában van, hogy nem igazán ura a hatalmának, meg hogy eleve nem egy harcos alkat, de ha ezt valaki a szemébe mondja, akkor rögtön elkezd ellenkezni. Ha előtte két mondattal korábban azon elmélkedik, hogy kora gyerekkorától azt tanulta, hogyan kell rejtőzködni, és ebben jó, akkor nekem később ne kezdje el bizonygatni, hogy de ő igenis meg tudja magát védeni, mert nem.
3. Hogy van az, hogy minden terve balul, vagy legalábbis másképp sül el? Komolyan, ez már vicc.
4. Mindenki őt akarja megölni. Univerzum méretű a dolog lassan. Van olyan könyv, ahol azaz unalmas, hogy a szereplőcsajt mindenki az ágyába viszi, itt azaz unalmas, hogy mindenki megakarja ölni. És még egyiküknek sem sikerült...

Mindezek mellett persze mindenkiről derülnek ki dolgok, és lassan már annyiféle mende-monda van benne, hogy nekem kezdett sok lenni. Görög istenek, Merlin és társai....

Persze akadt benne ami tetszett. Voltak benne tényleg humoros megszólalások, és Mircea alakja még mindig nagyon szimpatikus, de sajna körülbelül ennyi volt a pozitívum számomra.

Kiadó: Kelly
Oldalak száma: 428

Tövisek királya

Mark Lawrence: Tövisek királya

5/5

"A fiú, aki király akart lenni, megszerezte a trónt…

Csaták százai perzselik fel a földeket, amint nagyurak és kiskirályok viaskodnak a széthullott birodalom uralmáért. A galádul lemészárolt anyja és öccse megbosszulásához vezető hosszú úton Honorous Jorg Ancrath herceg kiderítette, kik állnak valójában e végtelen háború mögött. Megismerte a játszmát, és elhatározta, hogy ő fogja letarolni a táblát, bármi áron.

Húszezres hadsereg vonul Jorg vára ellen, a próféciák és a nép istenített bajnokának vezetésével. Minden becsületes ember azért fohászkodik, hogy ez a dicső lovag egyesítse a birodalmat, begyógyítva sebeit. Minden jó király tudja, hogy meg kell hajolnia a túlerő és a jövendölések előtt, ha másért nem, hogy népét és birtokát mentse. De Jorg király nem jó király.

Jorg tisztában van vele, hogy a nála sokkal erősebb ellenséget tisztességes harcban nem győzheti le. Ám a tisztességes játszma sohasem szerepelt a tervei közt."

Jorg király, ám négy évvel a trónja elfoglalása után vára alatt egy hatalmas hadsereg, s neki döntenie kell, hogy behódol-e, vagy ellenáll. S mint azt már az első kötetből megtanultuk, főhősünk nem az a hajolgatós fajta. Így túlerő ide, túlerő oda, harcba száll. De nem csak az ellenfél katonáival, hanem saját eltemetett/elfelejtett emlékeivel és persze a hataloméhes álomboszorkánnyal is...

Ami leginkább szemet szúrt ebben a történetben, az Jorg jellemfejlődése. Nem, nem lesz az a makulátlan jó fiú, nem kell kétségbeesni. De mégis, valahogy több, mélyebb töltést kap az alakja, hihetőbbek a cselekedetei és a viselkedése. Mindezek mellett a sötétség, ami a sajátja, lénye mélyéből fakad nem tűnik el, ám időnként betekintést kapunk egy emberibb oldalára. Nem hiszem, hogy valaha jó ember lesz belőle, de emberibb még lehet. Mindenesetre én kíváncsi vagyok, hogy az utolsó részre mivé is válik.
Mindezek mellett kicsit több bepillantást kapunk magába a világba, ami hátteréül szolgál a sakk-játszmának, bár engem ezek a részek különösképpen nem hoztak lázba. Persze érdekes volt elgondolkozni, hogy vajon mi vezetett ahhoz, hogy az Építők csillaga leáldozzon, de a jelen történések jobban izgatták a fantáziámat.
A többi szereplőt is sikerült úgy megmutatni, hogy éljenek, ne csak egy odavetett két dimenziós alaknak lássam őket.
A humor sem veszett ki a történetből, pedig azt hihetnénk nem illik bele, de kell. 

A történet a jelen és a 4 évvel korábbi események között ugrál, méghozzá úgy, hogy mindig csak egy-egy morzsát kapunk, egy kirakós darabkát. Illetve néha-néha Jorg gyerekkorába is beleshetünk, ami nem mindig felemelő, ilyen apa mellett élmény lehet felnőni, sőt teljesítmény egyáltalán életben maradni. Engem személy szerint nem zavart ez az ugra-bugra, mindig kíváncsian vártam, mikor kapok egy újabb jelet, vagy magyarázatot a történtekre.
Emellett még Katherine szemszögébe is bepillantást nyerünk a naplóján keresztül. Én nem tudtam annyira megkedvelni, de azt el kell ismerni, hogy nem hagyta magát legyőzni. Én mondjuk Miamona párti lettem a kiscsaj első megszólalása után :D. Remélem a következő történetben is sokat kapok belőle.

Ha valaki szereti a sötétebb hangulatú könyveket, nem riad vissza a vér és erőszak tengertől, akkor ezt a könyvet ajánlani tudom.

Kiadó: Fumax
Oldalak száma: 500