2012. szeptember 12., szerda

Méhek titkos élete

Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete
5/5

Először filmben találkoztam a történettel, és nagyon megfogott. Miután megtudtam, hogy könyvben is van, rögvest várólistára tettem. És a hétvégén könyvtárból sikerült is hozzájutni.

Lily félárva, és lelkét egy szörnyű teher nyomasztja. Édesapja nem igazán az a szerető és gondoskodó atya, akire vágyik, így amikor a szükség úgy hozza, különösebb gond nélkül dönt a szökés mellett, miközben dadáját is megszökteti a börtöntől. Elindulnak, hogy megkeressék a lány édesanyjának múltba vesző nyomait, és eljutnak egy házhoz, ahol három fekete nővér éli életét...Vajon megkapja a válaszokat a kérdéseire? És ettől boldogabb lesz?

Néhol olvasás közben bevillantak a film képkockái, de nem zavart különösebben. A könyvet is legalább annyira élveztem, mint a filmet. Az a sajátos, kicsit szomorú, kicsit vidám hangulat ebben a helyzetben is épp úgy megtalált.
Azt hiszem kedvenc szereplőm August és Lily volt. Az egyik a bölcsességével, nyugalmával, másik pedig a kitartásával. Egyikük élete sem volt könnyű. Mégis, képesek voltak a szépet és a jót is meglátni.

Nem csak önmagunk megkereséséről és felnőtté válásról szól ez a könyv, bár már ezek is elég komoly témák. Betekintést nyerünk a fajgyűlölet megnyilvánulásaiba, egy család összetartásába még akkor is, ha egyik tagjára jobban kell vigyázni, mint másra, a közösség összetartó erejébe. A múlt felkutatásának néha fájó pillanatit is átélhetjük. Mégis, van valami édesség, amely összetartja az egészet, és nem hagyja, hogy az olvasó elmerüljön a sötét gondolatokban.

Csak ajánlani tudom.
Kiadó: Tericum
Oldalak száma: 426

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése