4/5
Már régóta tervezem, hogy elolvasom ezt a történetet. Nem tudom miért vonzódom ennyire a szomorú regényekhez, de tény, hogy sokat olvasok ilyesfélét. Pláne, hogy ha valami betegség miatt történik a szereplőkkel valami, akkor az a hipochonder énemet rögtön hisztibe kergeti. Mégis...újra és újra kerül a kezeim közé egy-egy ilyen sztori.
Két fiatal, szinte még gyermek életét követjük végig a lapokon. Bruce szegény család második fia, aki szeret írni, és élvezi az életet. Bizonyos részeit nagykanállal. Anetté egy jómódú család egyetlen leány gyermeke, akinek már el is van rendezve az élete, ő pedig kisebb-nagyobb kétségekkel együtt, de halad rajta. Mi a közös bennük? Egy pillanat, ami örökre megváltoztatja a saját és családjuk életét.
A betegségben szenvedők szemszögén keresztül látjuk a világot. Azt az életet, melynek egy ideig még ők is részesei, majd egyetlen pillanat alatt egy másik valóságba kerülnek. Nem könnyű nekik sem, ahogyan egy ilyen helyzet nem könnyű a családnak. Sosem lehet könnyű elfogadni azt, hogy egyszer csak fenekestül felfordul az életed, és amire addig képes voltál, már nem vagy, mások segítségére szorulsz.
Ami megfogott, az a szereplők hozzáállása volt. Az elején nyilván keserűséget éreztek, de később megpróbáltak úgy élni, ahogy ők szerettek volna, még akkor is, amikor ezzel jó néhány íratlan szabályt hágtak át. Ezért tiszteltem őket. Nem tudom, én nem süppednék-e bele egy mély önsajnálattal és keserűséggel átitatott térbe...
Illetve érdekes volt látni azt, ahogyan a környezetük fogadta a változást. Nem egyszerű egy sérült, fogyatékos embert ellátni. Még akkor sem, ha rokonod. Pláne, ha csak kötelességből csinálja az ember...akkor a végén egészen biztos megfogja utálni azt, akit el kell látnia, pedig mit tehet ő arról, hogy nem tud már futni?
És ahogy a könyvben olvashatjuk, néha az otthonok sem egészen azok a helyek, ahol szívesen hagynánk a szerettünket. Legalábbis régen nem mind volt olyan, gondolom/remélem ma azért nem ennyire rossz a helyzet.
Ami nem tetszett, az a szöveg megfogalmazása volt. Az elején kapunk egy csomó, nagyon szép, költői képekkel telezsúfolt, cizellált mondatokat. Aztán egyszer csak váltás van, és kissé gunyoros, káromkodásokkal tűzdelt párbeszédbe pottyanunk. Még ha értem is, hogy esetleg a szereplő környezete ezt kívánja, mert olyan világban él, ahol ez megszokott, akkor is valami átvezetés nem ártott volna. És sokszor amúgyis feleslegesnek éreztem az ilyen cicerói körmondatokat. Anélkül is teljesen érthető volt a könyv, ez az élvezhetőséghez nem sokat adott. Mondjuk miután hozzászoktam, nem is vont le különösképpen, de az elején zavart.
A szereplők közül Bruce volt a legszimpatikusabb, kicsit szarkasztikus humora, világszemlélete közel állt hozzám. Anetté túlságosan is magamra emlékeztetett. A jó kislány, aki igyekszik mindenkinek megfelelni.
Ha valaki kicsit komolyabb, nem épp Happy End végződésű könyvet szeretne olvasni, akkor ezt csak ajánlani tudom.
Kiadó: Európa
Oldalak száma: 227
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése