5/5
Sansa újabb regényéhez sikerült hozzájutnom. Eme kötet a szerző saját költségén jelentette meg, és remélem, nem csak nekem, hanem még nagyon sok embernek okozott ezzel örömet.
A Sötét Hóruszban már megismert Nekhti Starr életébe nyerünk bepillantást, ám ezúttal mások szemén keresztül. Pontosabban más emberek visszaemlékezése az, ami elénk tárja a múltat. Ami se nem szép, se nem jó, de vajon elég ahhoz, hogy megbocsátsunk neki?
A visszaemlékezések ellenére sem kell attól félnünk, hogy esetleg egy lassan folydogáló történetet kapunk, ahol elemésztene minket az unalom. Itt bizony pörögnek az események, amik néha vidámak, és viccesek, míg máskor szomorúbbak, sőt elborzasztóak. Mégis, együttesen kellenek ahhoz, hogy az a sajátos hangulat kialakuljon, és magával ragadja az olvasót.
A három személy, akik felidézik emlékeiket eltérő egyéniségek, és Nekhtinek is eltérő oldalait hangsúlyozzák ki, pont ezáltal árnyalva a szereplő amúgy sem egyszerű személyiségét.
Nereida, Uraeus, Tod. Habár egy másik személyről mesélnek, sok mindent tudunk meg róluk is. Az érzéseikről, tetteikről. Kifejezetten élveztem, hogy a regény ilyen sokrétű.
Szóval a hangulatkeltés megvan. Szereplők, és múlt idézgetés meg van, események sora szintén pipa. Mindezek mellett kapunk gondolkodni valót is, szép adaggal. Egyrészt én már ott elakadtam, hogy az új ismereteimmel együtt kedveljem vagy utáljam Starr alakját. Most sem tudom eldönteni.
Másrészt felmerül itt minden: rabszolgaság, nemi erőszak, nemek közötti elnyomás, vagy éppen egy majdnem tökéletes világ felbomlása a lustaság miatt stb. Olyanok, amiket mi is megtapasztalhatunk, vagy épp hallunk a mindennapokban. Lehet más a köntös, de ezek olyan szörnyek, amiket talán sose győzünk le. Bár szeretnék hinni az ellenkezőjében.
És persze mindezek mellé a háttér:Bubastis és Prenties szinte elérhető közelségbe kerül az olvasónak, látja a zöld, termékeny tájakat, és a vörös, naptól égetett földeket. Az embereket akik ott élnek. Akik hasonlítanak hozzánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése