2012. október 14., vasárnap

Újra az iskola padban 1.

Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 7. -Útvesztő

Ismét egy évet kezdhetünk Reniékkel a Szent Johannában. Méghozzá nem is akármilyet, hiszen végzős lett az osztály. Így hát kezdik megtapasztalni, milyen is, amikor komolyabb döntéseket kell(ene) hozniuk, a jövőt tervezniük, szervezni a szalagavatót és hasonlók. Természetesen ezt a szokásos 12/b formában hozzák, így az iskola tőlük zeng.

Amikor megláttam először a könyvet, padlót fogtam a borítótól, és nem a jó értelemben. De kijelentem, hogy élőben tűrhetőbb a szín, mint képen.
Ez tipikusan az a limonádé történet, amit azért olvasok, hogy kikapcsoljon, szórakoztasson, na és persze néha emlékeket idézzen fel bennem. Nem ennek hatására lesz Nobel-díjas gondolatom, de nem is bánom.

Az a baj, hogy leginkább önmagamat ismételhetem a problémák és kedvenc dolgok tekintetében. A gyakori ismétlések még mindig az őrületbe kergetnek, illetve a néhol eltúlzottnak érzett cselekvések (főleg Reni és a szülei részéről olvashatunk ilyeneket). Viszont a humor még mindig jó, a történet zajlik és viszi magával az olvasót, a szereplők már kissé összetettebbek, még ha néha klissések is.

Mindezekkel együtt azt hiszem sajnálni fogom, hogy a végéhez érünk a történetnek. Bár a függővég következtében, a folytatást nagyon várom, őszintén kíváncsi vagyok, hogyan is fog lezárulni és megoldódni ez a probléma.

Még mindig azt mondom, hogy ez főleg a gimis korosztályúaknak szóló könyv, ám az idősebb olavsók is jól szórakozhatnak vele, ha eltekintenek néhány hibájától.

Kiadó: Ciceró
Oldalak száma: 544

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése