3,5/5
Mit tennél, ha minden nap úgy ébrednél fel, hogy nem emlékszel az előtte lévő dolgokra, a múltadra, ellenben hogy aznap illetve a még távolabbi jövőben történő dolgokra annál élesebben? Képes lennél így is normális életet folytatni? S vajon mi az, ami miatt így alakult a sorsod?
London Lane eme problémákkal küzd meg nap mint nap. Ám élete egy csapásra felborul azon a napon, amikor megismerkedik az új fiúval, Luke Henry-vel, és múltja nyomaira bukkannak...
Alapvetően egy érdekes ötletet vetett fel a történet. Akárcsak az 50 első randiban, itt is a lány nem emlékszik semmire, ami tegnap történt vele, ellenben sok mindenre emlékszik, ami még csak történni fog vele, illetve az ismerőseivel. Elgondolkozhatunk, ez áldás, vagy átok-e. Mert ki ne szeretne néha az élete bizonyos epizódját kitörölni az emlékezetéből (és lehetőleg a világéból is), és bizony jó pénzt fizetne, ha csak egy pillantást vethetne a jövőjére. Még én is sokszor megállok egy pillanatra, vajon az adott döntésem milyen hatással lesz a jövőmre?
Ami problémám volt regénnyel, hogy nem mindenre adott kielégítő választ, voltak érthetetlen részek/tettek. Persze az első problémára esetleg megoldást jelenthet, ha ez egy sorozat lesz, s a későbbi kötetekben ki lesz bontva a dolog, mert így bizony maradtak betömetlen lyukak.
Például, arra ugyan kapunk választ, hogy milyen trauma okozta azt, hogy nem képes a múltat felidézni, és ez még nem is hihetetlen. Na de! Mi okozza a jövőre emlékezést? Mert nem egy ember van ma is kicsiny bolygónkon, aki komoly trauma miatt nem emlékszik dolgokra, de olyat még nem hallottam, aki a jövőről kezd el beszélni, ráadásul teljesen megbízható módon.
Vagy arra, hogy oké, nem emlékszik egy csomó dologra, és ezeket felírja, hogy később ne legyen belőle gáz. Na de, az anyjára ez nem vonatkozik? Vagy az apjára? Rájuk minden jegyzet nélkül emlékszik. És minden reggel. Míg a barátjára meg nem.
Aztán itt van a korosztály problémája. Nyilván igyekszik minden író a megcélzott olvasóközönséghez közeli korú és viselkedésű szereplőt megalkotni. De akárcsak más regényekben is, itt is úgy éreztem, hogy néhány év pluszban jót tenne mind Lane-nek, mind Luke-nak. Mert hol tényleg a koruknak megfelelően beszéltek/gondolkodtak/ viselkedtek, hol sokkal idősebbként.
Aztán itt a szerelem. Második leggyakoribb dolog, hogy a főhősnőnk az ultra jóképű, tökéletes, udvarias, imádnivaló és csak őérte rajongó fiúval jön össze, és az összhang szinte teljesen tökéletes köztük. Ennyi idősen, ilyen pasi mint Luke szerintem nincs! Vagy legalábbis én nem találkoztam, pedig mostanában eléggé sok ismerősöm van ebben a korosztályban. Édesek, aranyosak ezek a fiúk, nincs velük semmi baj, de még előttük az élet. Luke pedig úgy viselkedik, ahogy egy jóval idősebb pasi, sőt férfi viselkedne (jó esetben).
Itt van még a nyomozós vonal. Egészen érdekes, és a téma sem rossz. De: Miért csak most kezd el emlékezni a múltra London? Miért csak most jönnek neki a jövőbeli képek elő? Nah meg, hogy van az, hogy a könyv feléig azt olvasom, Luke nincs benne a jövőjében, aztán meg hirtelen igen? Most vagy benne van, vagy nincs nem?
Vagy egy 16 éves lánynak, hogyhogy addig sose jutott eszébe, vajon képes-e megváltoztatni a jövőt, amit lát?
A szereplők közül Luke-ot szerettem, annak ellenére, hogy ő az a pasi, akivel szerintem sose fut össze az ember lánya. Túl tökéletes. Az állítólagos best friend-ről pedig meg van a magam véleménye, a regénybeli viselkedésből nekem nem jött le, hogy ő aztán mennyire London mellett áll, hiába akarta ezt lenyomni a torkomon az író.
Mégis. A könyv nagyon olvastatja magát, ha úgy igazán neki áll az ember, nem tud kiszabadulni belőle. Legalábbis velem így volt. Sőt, kifejezetten kíváncsi voltam, mi lesz a vége. Mondjuk jó volna tudni, hogy lesz-e folytatása, mert így elég sok kérdés megválaszolatlan maradt bennem.
A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése