Ha vonz a mélység

Kira Poutanen: A csodálatostenger
2,5/5

Itt is akár az előző könyvnél minden nagyon vonzott, alapvetően imádom a kék színt, szóval ha egy könyvön az dominál, máris felkelti az érdeklődésemet. És érdekelnek az anorexiáról szóló könyvek is. Szóval itt is reménykedve vágtam bele az olvasásba, hogy aztán nagyot koppanjak. Komolyan mondom, a könyv egyetlen nagy előnye az esetemben az volt, hogy kicsi és vékony kötetről volt szó, így egész hamar sikerült átrágnom magam rajta.

15 éves lány a főszereplőnk, az ő szemén keresztül láthatjuk az otthonát, a finn oktatási rendszert, a családját, az életét. Eddig nem is lenne probléma a dologgal, bár kicsit furcsa volt, néhány dolog, de hát ahány ország, annyi szokás.
De hogy hogyan tud valaki ennyire unalmasan írni arról, hogy miért lesz valaki anorexiás, azt még mindig nem tudom felfogni.

Ahogy olvastam, az egyik komoly tényező ugyebár az iskola. Persze, nagy a nyomás, tanulni kell, a jövő a tét. Ezt meg is értem, igaz én ezt nem a középiskola választás előtt éreztem, hanem egyetem előtt, de mindegy. Amin viszont kiakadtam, az a testnevelő tanár hozzáállása.  Nem tudom, vajon tényleg így van-e náluk, de engem felháborítottak a megnyilvánulásai. Hogy lehet egy fejlődésben lévő szervezetnek azt mondani, hogy most már ideje a gyerekkori hájat leadni, mert már 15 éves? Meg hogy nem szabadna ezt és ezt és ezt ennie, és egy csomó mindent felsorol. Meg megszégyeníti azokat, akik nem jók a tornában. Csoda ezekután, ha a lányok annyira vékonyak akarnak lenni?
Körülbelül ez volt az egyedüli rész, ami valamilyen érzést váltott ki belőlem. Ugyanis szinte érdektelenül olvastam végig a lány mindennapjait. Suli, tanulás otthon, családi veszekedés, futás, nem evés, végül harc azért hogy hízzon egyáltalán.

Meglehetett volna valahogy ezt úgy is fogalmazni, hogy az olvasót fogva tartsa nem? Vagy csak én gondolom azt, hogy egy ilyen téma esetén igenis fontos lenne, hogy az olvasóból valamilyen érzelmet váltson ki, hogy megpróbálja megértetni, vagy legalább kicsit közelebb hozni ezt a világot? Hiszen sokszor tényleg ezek a hozzávalók: a nem túl biztos családi háttér, megfelelési kényszer, menekülési vágy, iskola...nem tudom. Nekem ezek még sem kerültek közel. Jégviráglányok sokkal jobban tetszett. Szóval ha fiataloknak szóló, eme témában lévő könyvet szeretnél olvasni, azt jobban ajánlom, mint ezt. Egynek elment, de azt hiszem, soha többet.

Kiadó:Cerkabella
Oldalak száma: 190