3/5
Már hosszabb ideje vadásztam erre a könyvre, és végül sikerült a könyvtárban megtalálni. Alapvetően az a fajta könyv, amit ha valakihez hozzávágod, az minimum 8 napon túl gyógyuló sérüléseket fog kapni :D. A cipeléséről már ne is beszéljünk, viszont szerintem eszméletlenül szép ez a borítója.
A történet Michelangelo életét mutatja be, de nem csak rá koncentrál. Megismerjük Itália városait, politikai és egyéb intrikáit, a hatalmi harcokat mind a királyok, püspökök, pápák, és művészek között, no meg bepillantást nyerünk az egyszerű emberek életébe is. Egyszóval tényleg elég monomentális mű, ami ha jól értettem, több kötetes lett volna, csak a szerző elhalálozott a befejezése előtt.
És még sem sikerült engem lehengerelnie. Vagyis néhol pont az volt a bajom vele, hogy annyira maga alá temetett a sok információ, annyira sok mindent akart nekem egyszerre nyújtani, hogy hirtelen azt se tudtam, hova kapjam a fejem.
A szöveg is olyan, hogy az első 10 oldal azzal telt el, megpróbáltam alkalmazkodni a cikornyás, hosszú mondatokhoz :D. Utána ez már szinte fel sem fogtam. Sokkal jobban zavart, hogy amikor pap, vagy más személy szólalt meg, gyakran sok soron keresztül latin mondatokkal, imádság részekkel dobálóznak, időnként bele-bele tűzve némi számomra is érthető szöveget, majd folytatják a latin beszédet. Ez egyszer elmegy. Kétszer meg még eltűröm. De fél oldalanként már kiakaszt. Kirángat a történet sodrásából, és nem egyszer éreztem azt, hogy itt fogom feladni, engem hagyjon békén ezzel. Persze valószínű, hogy csak hűséges akart lenni az akkori beszédstílushoz, de engem, így hogy latint sose tanultam, csak akadályozott a mű élvezésében.
A másik, ami nagyon idegesített, az az volt, hogy megy-megy a történet, külső szemlélőként olvashatjuk mik történnek, aztán hopp...egyszer csak az egyik szereplő szemén keresztül látjuk a dolgokat, és halljuk a gondolatait. Ha sok szereplő volt egy helyen, néha hirtelen nem is tudtam, kibe kerültem, de amikor tudtam, akkor is fent akadtam néha a váltáson.
A szereplők közül sokat megszerettem, sokat nem. Michelangelo pedig olyan személy volt, akit hol szerettem, hol nem. Inkább nem. Amikor ellene követtek el igaztalanságot, akkor éreztem a késztetést, hogy megvédjem. Viszont rosszul voltam attól, hogy ő maga is kettős mércével mért másokat, és azért nézett le más művészt vagy embert, ami benne is pont hogy meg volt. Esendő, emberi szereplőt kapunk személyében ez biztos. Aki követ el hibákat, aki fél, és menekül. De nem sikerült túl közel hozni hozzám.
Viszont a Borgiákra nagyon kíváncsivá tett a szerző, szóval ha bárki tud olyan könyvet, aminek ők a főszereplői (a sorozat előre került a nézni akarom listámon), az írjon nyugodtan.
Ha egy elég alaposan felépített, mindenre kiterjedő könyvet szeretnél olvasni, és az engem fent akasztó dolgok téged nem zavarnak, csak ajánlani tudom a könyvet, mert minden hibája ellenére olvasmányos mű tud lenni.
Kiadó: Corvina kiadó
Oldalak száma: 588
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése